Kivásárlás

Egy kivásárlási ügyletnél tulajdonrészt – jellemzően többségi részesedést – szerzünk a vállalkozásban. Célunk az ilyen ügyletnél, hogy segítsünk a vállalkozásnak a fejlődés következő szintjére lépni. A vezetőséggel és a tulajdonosokkal együttműködve segítjük a céget a stratégiaalkotásban, a megfelelő finanszírozási struktúra kialakításában és megvalósításában, valamint a tehetséges vállalatvezetők felkutatásában.

 

Az Enterprise Investors kivásárlást hajtott végre többek között az AVG Technologies, a Kruk, és a Scitec Nutrition esetében.

 

Amikor 2005-ben a Polish Enterprise Fund V befektetett az AVG Technologies-ba (akkori nevén Grisoft), a céget elsősorban vírusirtó szoftveréről ismerték. Mintegy 25 millió felhasználója volt, de mindenképpen szeretett volna kilépni a nemzetközi piacra, amihez új szolgáltatásokra és termékekre volt szüksége. A céget a vezetőség megerősítésével, illetve új, tehetséges szakemberek felvételével segítettük. Támogattuk őket az akvizíciós célpontok felkutatásában és felvásárlásában, hogy új szakterületeket alakíthassanak ki és ezzel új szolgáltatásokat vezethessenek be, továbbá bátorítottuk őket az eredetileg csak vírusirtó szoftvereket tartalmazó termékportfólió kiszélesítésére. Mindezek hozzájárultak a cég növekedéséhez, amelynek eredményeképpen 7,5-szeresére emelkedett az AVG felhasználóinak száma, és a cég regionális szolgáltatóból globális iparági szereplővé válhatott. A befektetés ideje alatt elősegítettük a stabil vállalati struktúra kiépítését, és kiegyensúlyozott pénzügyi teljesítményt értünk el. Ezek az eredmények tették lehetővé a cég amerikai tőzsdére lépését (NYSE), és mintegy 64 millió USD friss tőke bevonását 2012-ben.

Az AVG Technologies ma a globális szoftverpiac és az online szolgáltatások szektorának vezető képviselője, amely magánszemélyeknek és kisvállalkozásoknak is nyújt szolgáltatásokat, komplexen biztosítva az asztali és laptop-számítógépek mellett a mobileszközök és a dinamikus webes keresések biztonságát. Az EI befektetési ideje alatt az AVG tőkepiaci értéke tizenkétszeresére, 919 millió dollárra növekedett. Az Enterprise Investors véglegesen 2014 augusztusában szállt ki a befektetésből.

 

www.avg.com

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *