back to list press releases
18 XII 2007

Az Enterprise Investors megszerezte az STD Slovakia-t és a Donivo MKD-t, és támogatja egyesülésüket

Pozsony, 2007. december 18. — A Polish Enterprise Fund VI (PEF VI), az Enterprise Investors által vezetett magántőke alap, 23 millió eurót fektetett be az STD Slovakia és a Donivo MKD cégekbe, a két fő szlovák szállítmányozási szolgáltatóba. A megállapodás része, hogy az STD és a Donivo egyesül, és az STD Donivo márkanéven működnek tovább. A vállalatok alapítói kisebbségi pozícióban maradnak, míg az EI 75%-ban válik a cég részvényesévé. Az új vállalat azt tervezi, hogy a közép-kelet-európai régión túl is folytatja a terjeszkedést.

A 34 millió eurós tranzakció, amely a hitelt és a tőkeemelést is tartalmazza, az STD és a Donivo gyarapodását fogja segíteni. Mindkét cég célja a flottájuk modernizálása és további bővítése, valamint az általuk kínált szolgáltatások sorának szélesítése és fejlesztése. Az egyesülés a szlovák monopólium-elleni hivatal jóváhagyásával történik.

Az STD és a Donivo az 1990-es évek elején alakultak, és 1998 után lettek a nemzetközi szállítmányozási üzlet aktív résztvevői. Mindkét vállalat gyorsan növekedett, és fokozatosan a belföldi piac erőteljes szereplőivé váltak. Dinamikus fejlődésük Szlovákia az Európai Unióhoz való csatlakozását követően is folytatódott. Jelenleg a vállalatok szállítási szolgáltatást nyújtanak jelentős európai ügyfeleknek, és több mint 330 modern kamionból álló egyesített flottát vezetnek. Az STD Slovakia és a Donivo MKD összesített forgalmát ebben az évben 55 millió euróra becsülik.

„Az STD és a Donivo is gyorsan növekvő vállalatok egy olyan piacon, amelynek alapeleme a folyamatos terjeszkedés. Az EI felismerte azokat a lehetőségeket, amelyekkel növelheti az egyesített üzletet, és tovább javíthatja a hatásfokát. Az EI hozzá akar járulni mindkét vállalat növekedéséhez, és támogatja a stratégiai fejlesztési terveiket.” – mondta Dariusz Prończuk az Enterprise Investors üzletvezető társa, a befektetés vezetője.

Ivan Jakúbek, az EI pozsonyi befektetési igazgatója hozzátette: „Meggyőződésem, hogy a cégünkkel való kapcsolat szilárd alapot fog biztosítani az STD és a Donivo számára az expanziós terveik megvalósításához. Boldogok vagyunk, hogy az alapítókkal és tapasztalt vezetői csapataikkal dolgozhatunk együtt mindkét vállalat további fejlesztésén.”

Ján Drozd és Roman Donoval, az STD Slovakia és a Donivo MKD alapítói, felső vezetői megmaradnak pozícióikban, és megtartják jelentős kisebbségi részesedéseiket az egyesített vállalatban.

„Az Enterprise Investors befektetése nagyon hasznos lesz vállalataink számára. További forrásokat biztosít és szakmai ismeretet, mely stratégiai céljaink megvalósításához szükséges. Az STD és a Donivo fúziójához kapcsolódó nagymértékű érdeklődés megerősíti eredeti feltevésünket az egyesült üzlet izgalmas távlataival kapcsolatban.” – mondta Ján Drozd.

„Az Enterprise Investors egyetért közös céljainkkal, így részt vesz az STD és a Donivo fúziójában, és a két cég további integrációjában. Meggyőződésünk, hogy a jövőben jobb szolgáltatást fogunk tudni nyújtani kulcsfontosságú vásárlóinknak Európa-szerte, és gyorsabban fogunk növekedni és terjeszkedni a régióban” – összegezte Roman Donoval.

Az Enterprise Investors a legelső, és az egyik legnagyobb magántőke cég Közép-Kelet-Európában. 1990 óta tevékenykedik, azóta 1,6 milliárd eurót meghaladó alaptőkével hozott létre alapokat. Ezek az alapok 1 milliárd eurót fektettek be 106 cégbe Lengyelországban, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, Romániában, Bulgáriában és a Balti Államokban. Az alapok 90 befektetésből léptek ki, összesen mintegy 1,3 milliárd euró hasznot termelve.

Az STD és a Donivo megszerzése az EI harmadik befektetése Szlovákiában, miután az EI alapok részvényeket vásároltak az Orange Slovensko-ban (a korábbi Globtel) és befektettek a Nay-be 2005-ben.

Az Enterprise Investors tanácsadója a tranzakció során a White & Case, a KPMG és a Deloitte voltak.